Ötvenes évek Farkashegyen

Nemrég egy olyan pilótától kaptam levelet, aki még fenn a farkashegyi katlanban kezdte a repülést. Őt Klapcsik Antóniának hívják és hozzájárult, hogy a levelezésünket és a küldött képeket is közkincsé tegyem, íme:

"A MÁV klubban kezdtem a repülés 1951-ben, és 1962-ben hagytam abba. Ezüst koszorús lettem. Elég sok régi fotóm van, igaz akkor még csak fekete fehér képeket csináltunk. Farkashegyen akkor Pogácsás István volt a reptér parancsnok és az oktatónk Mitter Imre. Klubtársaim voltak a teljeség igénye nélkül: Tóth Jocó, Schmidt Feri, Sinka Lajos, Nádasdi János, Hajdu Rózsi, Taksás Jenő és még sokan mások. Ha esetleg érdekel benneteket, hogy akkoriban milyen volt a klub élet, hogy épült fel a biai reptér [a mai Farkashegyi reptér], szívesen megosztom az akkori élményeimet.
Most küldök egy két képet,
Üdvözlettel Taksás Jenőné (Klapcsik Antónia, Toncsi)
...
Köszönöm a meghívást a reptérre, de a mostani időpont épp nem jó, de élni fogok a meghívással és a repüléssel. Persze, hogy hozzájárulok, hogy kitegyétek a honlapra a fotókat és az email címem is. Remélem a régiek közül is fognak jelentkezni.
...
Nekünk mindenünk volt akkoriban a repülés és a klubélet. Nem volt jóformán olyan nap, hogy ne lettünk volna együtt. Egy héten kétszer volt oktatás, de a többi napon vagy pingpongoztunk, vagy együtt moziba mentünk, vagy éppen zenét hallgattunk. Az volt a lényeg, hogy együtt legyünk. A reptérre, már szombaton iskola vagy munka után együtt mentünk. Akkoriban még nagyon sokat gyalogoltunk, mert nem volt a reptérre buszjárat. Az 59-es villamostól az Irhás árkon keresztül mentünk Farkashegyre, és természetesen repülés végén a hangárba berakodás után indultunk haza, sokszor előfordult, hogy este 10 órakor még nem voltunk otthon.

Bizony abban az időben egész más volt a repülés. Mondanom, sem kell, hogy a hegyen csürőgyakorlatokkal kezdtük, és gumikötél indítás volt, az A dombról, ami a ház ill. a hangár előtt volt, vagy a B dombról, ami ha szemben állunk a régi hangárral jobb kéz felé esett. Ez egy bokrokkal benőtt hegyoldal volt, ahol csak egy csapás volt, amin felvittük a gépeket. Na meg a Szekrényesről is gumikötél indítás volt. Ha valaki úgymond "lerohadt a lejtőn" Bián [a mai Farkashegyi reptéren] szállt le, azt gyalog keccsöltük fel a reptérre.
Csak később lett aggregátorunk, amivel már kb. 250-300 méter magasra is fel tudtunk kapaszkodni. Az volt az igazi szép idő! Na meg a leszállás a katlanban az ellenlejtőre. Amikor síkvidéki reptérre kerültünk, nekünk meg sem koccant a leszállás. Én Szentesen 1952-ben B és C vizsgáztam. Mivel én voltam a legfiatalabb C vizsgás, csináltak rólam egy rövidfilmet a pilótatoborzás érdekében. Ebből egy pár kockát be is mutattak nemrég, amikor beindult a TV-ben a repülési ismertető. Sajnos nem tudtam ezt a filmet megszerezni. Most megint küldök pár képet.
...
Családunkról egy-két érdekesség. Talán a legrégebbi kapcsolatom a repüléssel, hogy a Kutasi Ágoston, aki Magyarország egyik első repülősei között volt, a lánya az én keresztanyám, akiktől a nevem kaptam. /Kutasi Antónia/. Férjem Taksás Jenő ezüst koszorús, együtt repültünk, valamint ő volt mindég az ügyeletes csörlőkezelő. Ha véletlenül géphez jutott, reggeltől estik le sem szállt. A fiam Taksás Péter szintén a MÁV klubban repült és 1986-ban koszorúzott, de utána azért hagyta abba, mert külföldi egyetemen tanult tovább. Lányom pedig Taksás Andrea hőlégballon pilóta lett.
Én úgy kerültem a klubba, hogy előtte úttörővasutas voltam, és az iskolába jöttek repülésre toborozni fiatalokat. Megtetszett, hogy a MÁV-hoz hívnak, ezért jelentkeztünk hárman lányok a nyolcadik osztályból. Azonban mivel nem voltunk 15 évesek így csak bigyózni lehetett, ami a klub alagsorában volt. Akkor Hamenda Ferenc volt a klub titkár és valami politikai vezető volt Kosztolnyik Mihály. 1951-ben volt egy repülő kongresszus, ahol javasolták, hogy a 14 évesek is repülhessenek. Ekkor Ők szóltak nekünk, hogy menjünk el orvosi vizsgálatra, ha megfelelünk repülhetünk. Az orvosi abban az időben abból állt, hogy volt egy Tarr bácsi nevű doktor és ő döntötte el, hogy ki alkalmas és ki nem. Hármunk közül engem ítél alkalmasnak. Csak később lett a kötelező sportkorházi vizsgálat. Ezért sikerült 1951-ben A vizsgáznom és akkor még nem töltöttem be a 15 évet. Én startkalapáccsal, mivel nem voltam 50 kiló és dupla párnával ültem a gépbe, mert nem értem el a Vöcsök pedáljait. Tehát csak így repülhettem. Kezdetben a leszállás nem nagyon sikerült, mindig elpattantam a földtől. Ekkor a Mitter beült a Vöcsökbe engem az ölébe ültetett és megmutatta, hogy kell kilebegtetni. Ez azért volt érdekes, mivel mi rögtön egyedül kezdtünk repülni.

Kedves Gyuri, ha véletlenül untatnálak az elbeszéléseimmel, vagy már a régi dolgokat úgy is tudod, írd meg, hogy mi érdekel bennetek. Talán azért gondoltam, hogy megosztom az élményeimet, hogy már elmúltam 71 éves, és tudja a csuda, hogy meddig élek.
Megint küldök egy-két képet ahol a biai repteret építettük, és egy mókásat, ahol a Rotter Luluval vagyok. Sajnos az 1954-es dátumban már nem vagyok elég biztos.
...
Valóban sok fotóm van, de a gépbe csak azokat tettem be, ami nincs albumban.
Abban az időben nem csak repülésből állt az életünk, hanem kötelező volt egy 90 órás harcászati kiképzés is, ami kuszásból, lövészetből és ilyen finomságokból állt. A szuronyos puska magasabb volt mint én, és akkoriban a hangár előtt az úton sorompó volt, ahol őrködni kellett. Volt politikai tisztünk is, de nem sokat törődtünk vele.
Később, talán 1953-ban nekem sikerült fészket raknom. Északnyugati lejtőn voltunk, elszámítottam magam nagyon jöttek a fák, kénytelen voltam az erdőre kilebegtetni. Szerencsére csak a vízszintes vezérsík sérült egy kicsit, én pedig létráról másztam le. Ekkor a pol.tiszt. magához hívott és azt mondta "Klapcsik bajtársnő, ha rendesen járt volna politikai foglalkozásra, akkor ez nem történt volna meg".
1951 előtt már a klub tagjai voltak Bodri Matild /fél arany koszorús/ Schmidt Feri, Tóth Jocó, Szalma Jancsi/ő később meteorológus lett/ Sinka Lajos, Mecher Jancsi, Herpai Éva és Gábor Márkus Jancsi. Teljesség igénye nélkül. Körülbelül egy időben kis eltéréssel kerültünk össze Nádasdi Jancsi Hajdu Rózsi Tuskó Misi Taksás Jenő, Kun Ernő Szalai Sanyi, Szabó Tóth Gyuri, Klapcsik Éva, Deli Peti, Rotter Lulu. Hirtelen ezek a nevek jutottak eszembe.1953-ban állítólag rendelet volt arra, hogy akinek a szülei kereskedők, vagy rokonuk külföldön van, azoknak távozni kell a repülésből. Sajnos ezért kellett Bodri Matildnak is elmenni a klubból, akire én személy szerint nagyon felnéztem, mert egyetlen nő volt akkoriban, aki már megrepülte a 3000 méter magasságot. Pár év múlva Ő a Postásoknál folytatta a repülést.

Nagyon szerettünk a katlanban levő kőházban lenni. Az alsó részen volt az ebédlő ahol az eligazításokat is tartották, emeleten a fiuk aludtak, a tetőtérben pedig mi lányok. Az előtérben is ügyeletet kellett tartani, főleg éjjel. Egyszer, még 1951-ben, amikor én voltam ügyeletben, az első táborban történt, hogy szépen az asztalra leborulva aludtam, amikor a Pogi Mitter, Sziklai Lajos / ő is oktatóm volt, még a szentesi táborban is / hazajöttek a Normafából. Fiatalságomra tekintettel felküldtek aludni ill. a Herpai Évának kellett lejönni helyettem. Nem tiltottak le a repülésről. Az is előfordult, hogy éjjel riadóztattak mindenkit, csak engem hagytak aludni.

Sokáig volt külön női és külön férfi tábor. Például 1952-ben a női Szentesen, a férfi Győrben volt. Legélesebben mindig az első dolgok maradnak meg az emlékezetünkben. Például amikor az 5 órámat repültem a 2000-es Szellővel /ez még féklap nélküli csúszótalpas és nyitott volt/ három óra után eszembe jutott a lejtőn, hogy hol is van tulajdonképpen a balkezem. Azt vettem észre, hogy a zseb csücskét fogom a hüvelyk és mutató ujjammal. Ez addig fel sem tűnt. Amikor a koszorú távomat repültem nem akarták a paraszt emberek elhinni, hogy én repültem a géppel. Keresték a pilótát. -:)
Teljesítmény táborban Alagon voltam. Itt 30-an voltunk az ország minden részéből, de megint csak én voltam egyedüli lányként. Itt tanultunk meg vontatni. Oktatóm és őrzőm Dalos Toni volt, aki jóformán az ajtóm előtt aludt, senkit nem engedett a közelembe. /akkoriban még tisztelték a lányokat/. Itt fordult elő, hogy Cinkével fogok típust repülni. Valahogy a Mitter ezt megtudta, és lebeszélte a Dallost, mivel a MÁV-nak már volt Meiséje, de azzal csak jóformán az Imre repült. A MÁV akkori gépparkjai Vöcsök, Pilis, Szellő, Jun.18, Sóhaj, Meise, Koma, később Pionir is.

Jenő újjászületése 1955. május 8-án volt. Déli lejtőn termikeltek. Minden gép a levegőben volt. Jenő a HA 4107 lajstromjelű Június 18-al termikelt, a Mecher Jancsi pedig Cinkével. Egyszer csak egy borzasztó nagy durranást hallottunk a földön, és azt láttunk, hogy a 18-as szárnya a csűrőrésztől kezdve levált, a gép szép komótosan hátára fordult, valaki kiesett belőle. Ekkor még nem tudtuk ki az csak azt figyeltük, hogy az ejtőernyő kinyílik-e. T.i. az ernyővel nem sokat törődtünk. /Én például nem ugorhattam, mert nem voltam 50 kg. / A másik gépet pedig nem is figyeltük, mert közben a Mecher leszállt Bián, és csak akkor esett pánikba mikor meglátta a Cinke szárnyát. Az üléstől számítva kb. 1 méterre 10-15 cm hiányzott a borításból csak a csupasz főtartó látszott. Jenő gépe mint egy fáradt falevél himbálódzott a levegőben amíg földet nem ért.
Jenőt ekkor 1 évre letiltották a repülésről, de pechére ősszel bevonult katonának így az egy évből 3 lett. Egy időben voltak sorkatonák Sinka, Szalai Taksás. Ők voltak az utolsó kopaszok. Borzasztóan néztek ki. Scmidt Feri meglátogatta Jenőt Kőhegyen, azután velem együtt meglátogatta Sinka Lajost is. Szalai Nagyatádon volt határőr. Ő 56-ban jött haza és majdnem meglincselték, azt hitték ÁVOs, pedig csak egyszerű határőr sorkatona volt.

Még egy emlékezetes érdekesség, Vöcsökkel csőröltem Bián. Iskola körre mentem, mert nagyon nyugodt idő volt, azonban lekapcsolás után egy olyan termiket kaptam el, amivel 9 perc alatt 2000 m-re kerültem. Jöttek utánam a többi gépek is. Gyönyörű cumulus volt felettünk. Bele-bele nyalogattam a tejfölbe. Amikor egy óra után leszálltam. Quint János volt akkor a reptér parancsnok, magához hívott, azt kérdezte, hány méterig szabad ernyő nélkül repülni. Én mondtam, hogy 300 méter. Tehát mivel nem volt ejtőernyőm kaptam egy hónap letiltást.

Most küldök megint képeket magyarázatokkal. Repülésre kész csapat: Sinka Szalai, Nádasdi Tuskó és Én koszorúsok, Sölétormos Egon C vizsgás. Smajsz, Sinka Jenő Békéscsabán bukfenc tanfolyamon.
...
Lassan már olyan vagyok, mint aki könyvet ír.
Az 50-es évek nemcsak azért volt olyan szép nekünk, mert fiatalok voltunk, hanem egy csomó olyan dolog történt velünk a háború utáni nincstelenségben, ami emlékezetes és szép maradt. Először is abban az időben egy-két hónap táborozás ingyen volt. Arról nem is beszélve, hogy első osztályú ennivalót kaptunk, napi ötszöri étkezéssel. Ezt hál istennek ma el sem tudjátok képzelni, hogy akkor mit jelentett. A MÁV Klub tagjainak saját overáljuk volt a saját gépparkjuk mellett. Tagdíjat fizettünk, először 1 Ft-ot később kettőt. Két forintból abban az időben bárhol, ahol 5 órai tea címen este 5-7-ig tánc volt, egy bambi /2 Ft-ba került/ mellett táncolhattunk két órán keresztül.
Mi kb. 15-20-an majdnem mindig mindenhova együtt mentünk. Ha nem volt repülés kirándultunk majdnem az ország összes hegyeiben. A turistaházakat már kívülről ismertük. Egy tál étel 2-3 forintba került. Ezek a barátságok máig megmaradtak.
Tulajdonképpen azért jutott eszembe, hogy írjak Nektek, mert úgy láttam, a honlapon hogy ez az időszak kimaradt a klub életéből.

Mi is megünnepeltük a Klub 30-40-50 éves fennállását. Ha jól emlékszem, azon a képen ahol a Mecher Jancsi, Szalma Jancsi, Falus Pista bácsi meg én vagyok a sok sörrel az volt a 30. évforduló. Most küldök egy olyant, ahol a 40 éves Tücsökkel /Alias Kalmár Pista/, és fiammal vagyok. Az ötven évesen még sok mindenkivel találkoztam, köztük volt Csanádi Norbi, Mitter Imre, Márkus Laci, Deli Peti, Szalai Sanyi, akik már nincsenek köztünk.

Ha sikerül, elküldöm a fiam képét, ahogy kinézett amikor még repült, meg a lányomét is. A fiam úgy ment jelentkezni a MÁV klubba, hogy megmondta mi ne is mutatkozzunk ott, mert nem akarja, hogy megtudják kik a szülei. Egyedül akart eredményt elérni. Amikor a fiam repült, mi hárman Afrikában voltunk két évig. A lányom nem a MÁV-nál repült.

Most egyelőre befejezem az írást. Képet még küldök.

Ha esetleg kérdésetek lenne a 06-20-995-13-36, vagy 06-30-389-1017 mobil számon bármikor megtaláltok.

Szeretettel üdvözöllek,
Takásné Klapcsik Antónia (Toncsi)"
taksas.toncsi@t-online.hu

2008. április 18.


Kedves Antónia (Toncsi)!
Nagyon köszönjük sorait és a képeket!
Külön köszönet azért a precizitásért, hogy a képekhez a dátumot és a neveket is megadta!
Reméljük, hogy hamarosan találkozunk Farkashegyen!
Üdvözlettel,
Dolánszky György


www.dola.hu